Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szép versek

 

 

 

Rónai György

 

 

 

Verőfény  

 

Se vágy, se láz, se láng: csak egy parányi 

tisztaságot adj. 

Villantsd felém egy illanó mosollyal 

tisztaságodat. 

Fénylő derűdből ez a lankadó szív 

többet úgyse kér: 

annyit csupán, amennyi könnyedén a 

két szemedbe fér. 

Szerelmek, szenvedélyek, szenvedések! - 

semmi nem igaz, 

csak ez a kis mosoly, mit - könnyű labdát - 

felém hajitasz. 

Visszadobjam? - Forgatom és elejtem. 

Játék, semmi más. 

De ez legalább szép volt. Tiszta, könnyű 

őszi ragyogás.

 

Váci Mihály

Pipacsok a búzamezőben

 

Búza, búzakalász!

véle szél hadonász:

hajlik, lengedezik,

amíg cseperedik.

Búza, búzakalász.

 

Színe még nem arany:

mint a fű, csak olyan.

Szerte búzamező

zöld színben repeső,

- színe még nem arany.

 

Amíg érik a mag,

lassan, jó nap alatt,

- könnyű kis pipacsok

szirma, lángja lobog,

amíg érik a mag.

 

Messze virítanak.

Lenge szirmaikat

rázva vérpirosan,

mag felett magasan,

messze virítanak.

 

Tőlük piros a táj!

_"Ime itt van a nyár!"

Őket nézegetik,

szép csokorba szedik.

Tőlük piros a táj.

 

A zöld búzamezők,

észrevétlenek ők!

De lehull a pipacs,

s felragyognak a nagy

érett búzamezők!

 

Várnai Zseni

Rózsa

 

Rózsa vagyok, rózsa,

szerelem virága,

vadrózsából lettem

kertek rózsaszála,

sziromruhám, kelyhem

illatárját szórja,

de tüskés az ágam,

le ne téphess róla,

le ne téphess róla!

 

Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!

 

Égő piros rózsa,

rózsaszínű rózsa,

hófehér, halovány,

sárga tearózsa.

Ahányféle rózsa,

mind a világ szépe,

annyifélék vagyunk,

mint a világ népe,

mint a világ népe!

 

Rózsa ha nem volna,

talán nyár se volna,

pille nem csapongna,

madár se dalolna!

 

 

Charles Baudelaire   

 

 

Az ember és a tenger     

 

 

 

 

Szabadság embere, tengert imádni hű!   

Szeresd csak: tükröd ő, hullámló végtelenje  

Minthogyha parttalan bús lelked képe lenne 

S ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.

Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel, 

Szem és kar rásimul s felejti már saját  

Háborgását szíved, figyelve ős zaját,     

Mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel. 

Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg:     

Ember, örvényeid kinek van mérni ónja?      

Tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?  

A meghitt titkokat irigyen őrzitek.   

És mégis, míg a vén századok tűnni térnek,      

Kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll, 

Jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,      

Oh örök birkózók, oh vad dacú fivérek!      

Tóth Árpád

 

 

 

Ady Endre

 

A KÉK TENGER PARTJÁN

 

 

Ahol mások élnek, szeretnek,

Én eljöttem ide betegnek,

Csókot temetni, álmot dobni,

Nyugodt partokon nem nyugodni.

 

Mindig a holnapra mosolygok,

Elvágyom onnan, ahol bolygok,

Úgy vágytam ide s most már szállnék.

Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

 


 

 

DSIDA JENŐ

 

A NAPHOZ

 

 

Te, ki szomorú lényegemmel 

kezdettől kezdve vagy rokon, 

csókold, csókold, csókold meg tűzzel 

az én csóktalan homlokom. 

 Látod, itt állok mindhiába, 

kezem sóváran integet - 

Mindenkitől csak csókot kérek 

és szórom, szórom, kincsemet. 

 

 De szeretet-csók nincs szívökben 

és tovább mennek hidegen, 

s mire kincsem már mind a múlté, 

minden ember-arc idegen. 

 Csak Te osztod a csókot mindig, 

csak Tőled van, ki lángra kap - 

Te a természet ős szerelme, 

ujjongó-lelkű, drága Nap.  

 Bíbor tüzed itt megfehérül, 

mint szűzi, havas ormokon; 

csak csókold, csókold, csókold tűzzel 

az én csóktalan homlokom.

 

 

 

Dsida Jenő

 

 

A Semmi álma

 

 

Elszenderült a Semmi

És azt álmodta, hogy Valami lett,

S az a Valami - én vagyok!

 

És azt álmodta, hogy a messzeségben

Előttem egy szent Cél ragyog,

Egy ismeretlen Cél,

Amely felé megyek, megyek...

 

És jönnek szembe utasok

És kérdeznek: honnan jössz?

És felelek rá: nem tudom!

És kérdeznek: hová mégy?

És felelek rá: nem tudom!

 

Lopódzva jő az Alkony, -

Lilába olvadnak a zöld mezők

És szürkébe a kék hegyek,

És én fáradtan, csüggedt fővel

Megyek, megyek!... -

 

- - - - - - - - - - - - - - - - -

Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

 

 

Dsida Jenő

 

 

Az én dalom 

Az én dalom a bérci hegynek 

Vidáman csörtető patakja, 

Madárka, mely a boldogságát 

Minden fán, bokron eldalolja. 

Az én dalom az őszi lombok 

Borús, sejtelmes suttogása,  

Hulló levelek zizegése, 

Hollószárnyaknak csattogása. 

Az én dalom földet megrázó 

Dörgése a haragvó mennynek 

Amelyre a zúgó visszhangok 

Vad rettegéssel jaj-t felelnek. 

Az én dalom egy halk imádság, 

- Rebegik lázas, haló ajkak, - 

Egy-egy utolsó kondulása

Szívemnek, e repedt harangnak.

 

 

Czóbel Minka

 

Este felé

 

Sűrűsödnek az árnyak

Már a fejem felett,

Egyenként hullanak

Lassan a levelek.

 

De szebb a mély alkony,

Mint volt a friss hajnal,

Bódító illattal,

Hangos madár-dallal.

 

Szebb az alkony, - tisztább

Titokzatos fénye,

Kevesebb a vágya,

Forróbb a reménye.

 

Pataki Edit

 

Katicabogárka téli pihenője
 
Katicabogárka könyörög a szélnek:
– Cseresznyelevélkét hagyd meg lepedőmnek!
A szél kikacagja, levélkét sodorja,
pörgeti a partra, ejti a patakba.
 
Katicabogárka könyörög a fagynak:
– Mogyorólevélkét hagyd meg vánkosomnak!
A fagy kicsúfolja, levélkét roppantja,
összetöredezi, marad csak pozdorja.

 

Katicabogárka könyörög a télnek:
– Almafalevélkét hagyd meg köpenykémnek!
A tél kigúnyolja, levélkét szabdalja,
Katica köntösét ízekre szaggatja.

 

Katicabogárka könyörög a hónak:
– Eperlevelecskét hagyd meg takarómnak!
A hó megsajnálja, leplet terít rája,
meleg paplanával körbebugyolálja...
Katicabogárka a tavaszt így várja.

 

Reményik Sándor

 

Mosoly

 

Mosolyod...
Mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat.
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében,
Gazdagítja azt, aki kapja
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem olyan gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs
Nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

00kz054930s.jpg

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
és a pillanat hozza a legnyagyobb fájdalmat!
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek,
és soha ne feledd,hogy a legkeserűbb pillanatot,
a legédesebb pillanatnak köszönheted!

szemhejtus_igycsinald.jpg

 

 

 

Danó Tímea A reggel mosolya


Édes, finom meleg bársony,
Arc simító langyosság.
Nap sugarát átölelő,
Édesen szép tarkaság:
Tisztaság,
Barátság.

Édes kávé friss illata,
Levegőben cikázva.
Táncot jár a napsugárral,
A mosolynak forrása:
Áldása,
Varázsa.

Friss pirítós jó illata,
Reggel táncra hívogat.
Forró tea jó zamata,
Kedvességre csalogat:
Hívogat,
Simogat.

Virág- dallam szín-pompája
Suhan át a hangokon.
Reggel vidám kicsi szálán,
Igaz barát szálakon:
Szárnyakon,
Ágakon.

Törhetetlen, igaz hű szál,
Barát bársony virágán.
Mely illata az égbe száll,
A reggelek aranyán:
Fonalán,
Mosolyán.

 
 

 


Utolsó kép


Elérhetőség

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 3
Összes: 92636
Hónap: 4196
Nap: 90